Gyönyörű pár…

"Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna
lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne
az egész világ! Igen, ....de örökké semmi sem tarthat, a fiú
útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék
maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány
zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden,
sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt
kérdi magától; "Miért?" - Hisz nemrég még majdnem repült a
boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól.
Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy
srác miatt zokog. Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s
másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást
hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág.
Fájdalom s könny ragyogott a szemében, hát nem jutottam
eszedbe 1-szer sem?
Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok akik szerelmesek
és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni,
és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily
könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél
hozzád elérkezik a síró kislány már nem létezik! Nem láttál
hulló csillagot? Én voltam az ki eltávozott! A temetőben egy
harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem, a kis sír felé
fordul, a sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem
mosolygott. Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá, de
sajnos késő volt már! A srác éppen kihívóan mosolygott egy
szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A
levél hangulata boldogtalan volt egy lány szerelméről és
haláláról szólt! A fiú könnyes szemmel meredt a papírra,
őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír
előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött nem kellett
más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta
magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji
temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte.
Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK."
A fiú ráismert a hangra, majd újra ráborult a kis sírra.
"Bocsáss meg nekem."