Tom DeLonge - gitáros, énekes | Mark Hoppus - basszusgitáros,
énekes | Travis Barker - dobos | Scott Raynor - volt dobos

A történet 1992-ben kezdődött a kaliforniai San Diegoban. Az
ifjú Tom DeLonge - miután iskolát kényszerült váltani - megismerkedett
Anne Hoppusszal. Az egész nyarat együtt töltötték, Tom rengeteget
beszélt arról, hogy egy bandát akar. Anne bátyja, Mark egy kisvárosi
együttesben basszusgitározott; hasonló punk zenét játszottak, mint
amiért Tom rajongott. Így amikor Mark augusztusban San Diegoba
költözött, Anne rögtön bemutatta neki Tomot.
A költözést követő másnap Tom garázsában találkoztak. Úgy
érezték, mintha már évek óta ismernék egymást, ugyanaz volt a zenei
ízlésük, mindketten a Descendentst favorizálták. Emellett mindketten
imádták az idétlen vicceket. Pillanatok alatt nagyon jó barátságot
kötöttek. Órákon át gitároztak, eljátszották korábbi számaikat és már
ezen az estén közösen megírták egy szám alapjait, a Carouselét.
Mindezek ellenére egyikük sem gondolta, hogy valaha egy bandában
fognak zenélni. Mark nem akarta otthagyni régi bandáját, Tom pedig túl
idősnek tartotta Markot az általa megálmodott együttesbe.
Mark főiskolára járt, de emellett egy helyi zeneboltban
dolgozott. Gondolt arra, hogy hétvégéken visszamegy régi bandájához,
de főnöke nem engedte el. Mark szomorúan rájött, együttesének vége.
Beszélt Tommal, hogy alapítsanak együttest. Tom örömmel
vette a felajánlást, már csak egy dobosra volt szükség. Nem kellet
messzire menni, Tommal egy iskolába járt Scott Raynor, akivel egy
tehetségkutató versenyen ismerkedett meg. Egy metal bandában
dobolt, de egy kis huza-vona után beszállt Mark és Tom punk
zenekarába.
Egy próbateremmel is gazdagodott a banda, Scott
felajánlotta saját szobáját erre a célra. Átpakolták hozzá hangszereiket
és erősítőiket. Hangszigetelésként a falakat tojástartó dobozokkal
fedték be; ekkoriban rengeteg tojást kellet enniük. Minden nap
próbáltak, mindig ott volt mindenki, mindhármuk életének a banda lett
a legfontosabb része. A próbák rendkívül hangosak, izzasztóak és
szűkösek voltak.
Eljátszottak a gondolattal, hogy keresnek egy énekest, egy
frontembert, hogy nagyobb teljesítményt tudjanak nyújtani
hangszereikkel, de amikor kipróbálták, milyen, ha ketten énekelnek,
meg voltak vele elégedve. Fölösleges lett volna még egy tag. Kialakult
a banda felállása: Mark basszusgitározott, Tom gitározott, mindketten
énekeltek, Scott pedig dobolt. Már csak egy használható névre volt
szükségük.
A bandát először Duck Tapenek, majd Figure 8-nek hívták,
bár valójában egyiket sem használták sehol. Tom új ötlettel állt elő:
blink. 1992 végén ő alapította meg az együttest ezen a néven.
1993 májusára összegyűlt pár szám, így elkészült a
Flyswatter című demókazetta. Mivel 8 számával még nem lett volna
elég önálló albumnak, szünet nélkül folytatták az új dalok írását.
1994-ben újabb demót állítottak össze, amelyet hivatalosan
csak később neveztek el Buddhának. A kazettát Mark főnöke
készítette, később CD formában is ki akarta adni, de a tagok
halogatták az ötletet.
Megjelent két kislemezük, rajtuk több új számmal. Ezek más
bandák segítségével készültek, és ezek voltak az első kiadványok,
amiket a nagyközönség boltokban is meg tudott vásárolni.
Második demójuk kapcsán figyelt fel rájuk a Grilled Cheese
kiadó, ami a következő Green Dayt látta bennük. Kiadtak egy főként
Buddha számokat tartalmazó korongot Cheshire Cat címen. Az albumról
az M+M's c. számukhoz klipet is készítettek, de csupán a dél-kaliforniai
gördeszkás, punk scéne és egy ír együttes ügyvédje figyelt fel rájuk.
Az ír techno formációt is Blinknek hívták, ezért az ügyvéd
felszólította a három poway-i fiatalt, hogy változtassák meg a banda
nevét. Az ügy bíróságra került, a bíró a nevet régebb óta viselő írek
javára döntött. Tom, Mark és Scott új név választása helyett
egyszerűbb dolog mellett döntött, megtoldották nevüket a véletlenül
kiválasztott számmal: 182. A névváltozás miatt a Grilled Cheese
Records újra kiadta az albumot.
Első fellépésük a Spirit Clubban volt, többször koncerteztek
egy san diegoi "kulturális központban", a Somában, illetve a környéken
levő skateparkokban, de felléptek Tom középiskolájában is, mint anti-
drog banda. Szükségét érezték, hogy legyen egy menedzserük, aki
komolyabb helyekre is eljuttatja őket. Rick DeVoe-t találták a
legalkalmasabbnak erre a pozícióra, aki olyan bandákkal dolgozott,
mint a Gren Day, vagy a The Offspring.
Újabb kiadónál, a Cargo Recordsnál (az MCA része) írtak alá.
Következő albumuk 1997-ben jelent meg Dude Ranch címen. Talán a
jobb kiadó, vagy a punk népszerűbbé válása miatt megérkezett a rég
várt siker. Két klip és több maxi is készült az album számai közül. A
Dammit Észak-Amerikában és Ausztráliában hatalmas sikereket ért el,
mind a rádiókon, mind a TV-adókon. Az album megjelenése utáni 2.
héten indultak el fennállásuk első nagy turnéjára, a Warped Tourra.
A '98-as koncertkörút során Scott többször nem jelent meg a
fellépéseken. A velük turnézó The Aquabats dobosa, Travis Barker
segítette ki őket. Egy koncert előtt kevesebb, mint egy óra alatt
betanulta a számok dob kottáját. Scottnak problémái miatt távoznia
kellett a bandából. Tom és Mark megkérte Travist, hogy legyen a blink-
182 dobosa. Travis az ismertség érdekében otthagyta régi bandáját.
A Kung Fu Records kezébe jutott a Buddha kazetta
mesterszalagja, így kiadásra került annak felfrissített változata.
A filmipar is felfigyelt rájuk. Felkérték őket egy rövid szerepre
az Amerikai Pitébe, ahol önmagukat alakították, és egy maszturbáló
csajt néztek az interneten keresztül. Egy számot is írtak a mozihoz, a
Muttot.
Az 1999-ben megjelent Enema Of The State-en, az előbbin
kívül, szerepelt még az a néhány szám, amely végleg beírta a bandát a
nagy zenészek közé. A What's My Age Again? meztelenkedős klipje
robbantotta be őket a köztudatba. A 2000-es MTV Award legjobb
csapat videójának az All The Small Thingst választották. Rengeteg TV
műsor készült velük, számaik a toplisták élére kerültek. A végső
statisztikák szerint több, mint 7 millió kelt el az albumból világszerte.
2000-ben egy koncert-albummal lepte meg a banda
rajongóit, a The Mark, Tom And Travis Show (The Enema Strikes Back)-
kel, amelyet limitált ideig lehetett megvásárolni. A legnagyobb blink-
himnuszok mellett hallhatók rajta olyan számok, amelyeket csak
koncerteken játszanak, illetve "belekóstolhatunk" a banda híres
színpadi poén-showjába.
Kiadtak egy DVD-t is, The Urethra Chronicles címmel, amely a
blink-182 életét mutatja be a kezdetektől.
2001-ben újabb stúdió album került a boltok polcaira, a Take
Off Your Pants And Jacket. A lemez érdekessége, hogy 13 (+6 bónusz)
számát csupán 2 hét alatt rögzítették, hiszen már kész ötletekkel
vonultak stúdióba, volt olyan nap, hogy 3 számot is megírtak és
rögzítettek. Ettől függetlenül nem látszik (hallatszik), hogy egy
elkapkodott lemez lenne. Csak hogy a 3 legismertebb számukat
említsem, a The Rock Show, a First Date és a Stay Together For The
Kids hetekig tanyázott a slágerlisták élén.
Az album turnéját nem tudták befejezni Tom hátsérülése
miatt. Pihennie kellett, de hogy unalmát elűzze és hasznossá tegye
magát, számokat kezdett írni. Ezek a számok sötétebb hangulatúak
lettek, mint a korábbiak. Már a megíráskor érezte, ezek nem a blink-182
következő albumára fognak kerülni. Travisszel stúdióba vonultak,
megszületett a Box Car Racer side-project. Ez a banda csupán az
album megjelenése és a turné vége között létezett, de nem is
tervezték hosszabbra, Tom, a blink nyújtotta őrültségeket jobban
szerette.
2003. január 2-án, két évnyi szünet után, ismét stúdióba
költöztek - szó szerint. Kibéreltek egy "kib*szottnagy" házat, és "zenei
laboratóriummá" alakították. Az albumot majd' egy évig készítették,
rengeteg új dolgot kipróbáltak. Különböző gitárokat, különböző
erősítőket, különböző mikrofonokat, különböző mikrofon pozíciókat... Az
album a legszigorúbb kritikusok szerint is az év egyik legjobb dobása
volt.
A turnét követően most ismét egy kis pihenőt tartanak, Tom
John Kerry oldalán kampányol, Mark a Motion City Soundtrack nevű
zenekar új albumának produceri munkáit végzi, Travis pedig side-
projectjében, a The Transplantsban dobol.